Utazás

Mit rejt a sóbányák mélye?

“Utazás a föld középpontja felé” – akár azt a címet is adhattam volna a bejegyzésemnek. Hiszen, ezer méternél is mélyebbre megyünk ősrégi tengerek kőzetes maradványait felfedezni, a sóbányákba. Európa szerte több helyen is nyitva állnak a látogatók előtt a sóbányák, például a lengyelországi Wieliczka sóbánya vagy a Salzburg-közeli sóbánya, de most nem róluk lesz szó, hanem az Erdélyi tájegység kiemelt látványosságairól, amiből rögtön kettőt is találunk: a Parajdi sóbánya és a Tordai sóbánya.

Parajdi sóbánya

Parajd a Kárpát medence-i sóvidék központja. Székelyudvarhelytől (szülővárosomtól) 38 km-re található, így már többször is volt alkalmam ide ellátogatni. A sókitermelést különböző feljegyzések alapján egész a római korig lehet visszakövetni. A kitermelt só helyén keletkezett csarnokot nyitották meg a látogatók előtt. Főként a léguti megbetegedésben szenvedőknek, asztmás betegeknek ajánlott ide látogatni. Az ő számukra külön gyógyterápiás részleget is találunk.

A sóbányába autóbusszal jutunk le, melyre Parajd központjában lévő irodában tudunk jegyet váltani. A látógatóközpontot a sóbánya -50.-ik szintjén érjük el, ahol foglalkoztató és kikapcsolódási tereket alakítóttak ki. Többek között találunk mozit, játszóteret, ökomenikus kápolnát, kávézót, büfét, gyógynövényes szaküzletet, valamint múzeumi részleget. Ha el akarod kerülni a tömeget érdemes tavasszal vagy ősszel idelátogatni. A nyári időszakban ugyanis 3000 személy is megfordul naponta a bányában, ami kellemes hűsűlést nyújt a forró kánikulában. A sóbánya átlag hőmérséklete 16 celsius fok, így érdemes vastagabb ruhát is levinni magunkkal.

A parajdi sóbányával és a látogatással kapcsolatos további részleteket itt olvashatsz >>

Tordai sóbánya

Ez a bánya a Kolozs megyei Torda városában található, a méltán híres Tordai-hasadék szomszédságában. A parajdi sóbányával ellentétben, itt már nem működik aktív sókitermelés. A tordai sóbányában szintén találunk egy kialalkított gyógyközpontot. A bánya levegőjének magas páratartalma miatt főként asztmások és allergiások gyógyulását segíti elő. Itt a látógatótér sokkal több szórakozással kecsegtet, így a bánya újraniytása óta, Erdély egyik legérdekesebb látványossága lett.

A bányába a bejáratnál levő pénztárnál kell megváltani a belépőjegyet, ahol magyar nyelvű leírást is találunk a bányáról. A sóbánya mélyébe gyalogosan vagy a panorama lift segítségével juthatunk le. A látogatótérben teke- és minigolfpálya, biliárdasztalok, műgyepes futballpálya, kisebb templom és konferencia terem is a rendelkezésünkre áll. Igazán szürreális, hogy ezek mellett lehetőségünk van még csónaktúrára jelentkezni, illetve kipróbálni az egyetlen föld alatti óriáskereket. A különböző szabadidős tevékenységekre külön jegyet kell váltanunk ha szeretnénk ígénybe venni őket. Számomra a legemlékezetesebb a Terézia-bánya, ahol a vízesésnek tűnő, megfagyott sókristályok zuhataga kápráztatott el.

A tordai sóbányával és a látogatással kapcsolatos további részleteket itt olvashatsz >>

Ha tetszettek a tetszett az Erdélyi sóbányák világa és kíváncsi vagy a további bejegyzéseimre, akkor lájkolj Facebookon és kövess Instagramon, hogy ne maradj le az új tartalmakról!

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.